Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó 74-es út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Káli-medence Tájvédelmi Körzethez tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a Boncsos, délen Sátorpuszta, nyugaton Hegyesd.
Nevét a határában alapított bencés apátságról kapta. Az apátságot, melynek ma már csak a romjai látszanak, Bánd fia Atyusz alapította 1117-ben. Az akkor még Almád nevet viselő település élete szorosan összenőtt a Szűz Mária és a Mindenszentek bencés apátság működésével, hisz Almád is a birtoka volt. Az Árpád-kor utolsó évtizedeiben az apátság, és a település is rablások, fosztogatások áldozata lett.
Az Anjouk idején, az 1300-as években a község talpra állt, megszűnt a bizonytalanság. Az ekkoriból származó okiratok szerint a település neve Almádról Apátira, majd Almádapátira változott. Monostorapáti néven először Mátyás uralkodása idején, 1468-ban említik. A XVI. század folyamán több néven is fellelhető, később a Monostorapáti állandósul. Az 1540-es években, II. Ulászló országlása idején a szerzetesek elhagyják a kolostort. Újabb zavaros idők következtek,amit az is jelez, hogy Várdai Pál esztergomi érsek, az ekkor még csak 10 esztendős Istvánffy Miklósnak adományozta az apátságot. Ezután a település Hegyesd várához tartozott, amely török hódoltsági terület volt. Ennek az időnek az emlékét őrzi a faluban található több, mint félszáz családnév.
Monostorapáti szintén e században vált híressé malmairól; 1599-ben már hat malom is működött az Egervize-patakon. 1792-ben már csak két működő malmot tartottak számon, s ma csak egyetlen malom maradványai láthatóak, a Varga-malomé. Az akkoriban még gyakran megáradó Eger-patak arra kényszeríttette a lakosságot, hogy a hegyek oldalán építkezzenek. Megművelhető területek híján pedig a lakók nagy része, zsellérként, más birtokra (pl.: Hegyesd, Eszterházy uradalom) járt dolgozni. 1773-ban Monostorapáti magyar falu, katolikus lakossággal. A katolikus tanító írást és olvasást tanított. 1762-ben már itt működött a környék legrégebbi iskolája.
1752-ben kezdte építtetni Padányi Bíró Márton püspök a környék legnagyobb templomát, melyet Nepomuki Szent Jánosról neveztek el, akit Vencel cseh király vétetett a folyóba, mert megőrizte a gyónási titkot. A barokk templom 40 méter magas tornyát, körülbelül 100 évvel később építették, mint magát a templomot. A szentély falát Bucher Xavér Ferenc barokk képei díszítik. A templomhajó díszítése már neobarokk, Gyivis János nevéhez fűződik.
A falu fekvéséből adódóan a XIX. század folyamán a fő megélhetési forrást a szőlőtermelés és az állattenyésztés jelentette. Az 1900-as évek elején a lakosság száma elérte az 1100 főt. Az egyre nagyobb településen 1925-ben már 14 iparos, két szatócsüzlet, és három kocsma látta el a helyi igényeket. A második világháború után, 1949-ben alakult meg a termelőszövetkezet, villamosították a községet. A 60-as, 70-es években az Eger-völgyében található termelőszövetkezetek egyesültek, s így létrejött egy jól működő nagy szövetkezet, mely többek között szőlőműveléssel, borászattal, erdőműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott.
Az ötvenes évektől szinte folyamatosan működnek színjátszó csoportok, néptánc együttesek, kórusok. Jelen vannak a hagyományőrző kulturális események is (szüreti felvonulás, farsangi mulatság). A kulturális fejlődés azóta sem állt meg; bizonyítja ezt az is, hogy 1996-ban Monostorapáti is csatlakozott a Művészetek Völgye rendezvénysorozathoz, s immár ez az esemény is felzárkózik a falu hagyományos ünnepeinek sorába.
(Iskola u. 2.)
T.: 06-87-435-054
A Főtéren hideg-meleg ételekkel, kerthelyiséggel, hűvös pincével áll a közönség szolgálatára.
Muskátli Étterem
(Petőfi u. 88.)
T.: 06-87-435-996
Hideg
italok, meleg ételek. Az árnyékos kerthelyiségből megfigyelhetjük az
Apáti gólyacsalád életét az étterem melletti villanypózna tetején
Platán Vendéglő
(Petőfi u. 22.)
Könnyű megtalálni, hiszen az udvarában áll a Völgy legnagyobb platánfája.
Guzsalyaskert
Árnyas fák alatt a zöld füvön, a
Művelődési Ház udvarában, ahol minden este hajnalig tartó Guzsalyas
táncház várja a vendégeket (csak a Művészetek Völgye idején).
Sörsátor a Sportpályán
Sátor alatt hideg italok,
szendvics, virsli, gyorsbüfé, rugalmas nyitva tartással a világzene
koncertek látogatói és a sátorozók örömére (csak a Művészetek Völgye
idején).
8296 Monostorapáti Petőfi u. 123.
Polgármester Hárshegyi József
Tel: 06-87-435-055
Körzeti megbízott rendőr
Petőfi u. 123.
Tel: 06-87-435-050
Posta
Petőfi u. 105.
Tel: 06-87-435-040
Nyitva: hétfő-péntek (8-16 óráig)
Telefonfülke (kártyás) 06-87-435-999
Körzeti orvos
Petőfi u. 121.
Tel: 06-87-435-248
Rendel: kedd, csütörtök 8-13 óráig
Gyógyszertár
Petőfi u. 123.
Tel: 06-87-435-055
Nyitva: kedd, csütörtök, péntek
Katolikus Egyház
8296 Monostorapáti
Petőfi u. 60.
Illés Sándor plébános
Tel: 06-87-435-046
Fogorvos
Petőfi u. 121.
Tel: 06-87-435-174

Regisztrált felhasználóink száma:
3913
Völgyön belül:
272
Honlapunkat eddig 251.127 látogató tekintette meg.

Völgy anagramma - Naponta új feladvány
Völgy kvíz - Naponta új feladvány
Völgy játékok - Mit lehet játszani barátokkal, családdal két koncert között?
Völgy feladványok - Völgyesített vagy Völgyben termett logikai rejtvények


2008.07.31. 17:36

Ez a modul lehetőséget ad Neked, hogy az elmúlt évek fesztiválanyagaiból (cikkek, fotók, videók) válogathass. Minden nap frissítjük a tartalmat, de a fenti menü Völgyretro archívjából előkeresheted az összes általunk feltett tartalmat. Az anyagok jelentős részét a budapesti Szent László Gimnázium tömegkommunikáció-szakos diákjai készítették. Köszönjük Nekik és Pappla Tanár Úrnak!