Költészet, művészet, avagy: „ahol először hagytak ott valóban csapot s papot".
Nagyvázsony és környéke már ősidők óta lakott terület. A római korban hadiút haladt itt keresztül, s az út mentén római kori település maradványaira bukkantak. A rómaiak ittlétét bizonyítják a környéken feltárt talált leletek és kőfeliratok.
A honfoglalás után a Váson-nemzetség telepedett itt le. A település első írásos említése a tatárjárás idejéből való. Ebben az időben több falu volt ezen a környéken. Nagyvázsony egyik szomszédja Nemesleányfalu volt, melyet már 1082-ben megemlítettek. A két falu később egyesült. A XIV. században a település a Vezseny-család tulajdonába került. A Vezsenyiek utolsó sarjának halálakor a birtok a koronára, Mátyás királyra szállt vissza.
Mátyás király a birtokot 1472-ben Kinizsi Pálnak adományozta, aki a középkori Magyarország egyik legvéresebb csatájának, a Kenyérmezei csatának hadizsákmányából átépíti a várat, a ma is látható Szt. István templom felújítása mellett jelentős építkezésekbe kezd. A törökök elleni harcokban jeleskedő katona nevéhez kötődik a késő-középkor modern magyar hadseregének, Mátyás király Fekete Seregének megteremtése is. A vázsonyi erődítményt külsőtornyos védőfalakkal, palotaszárnnyal és kápolnával egészítette ki. Kinizsi Pál alapította a falu szélén, a Szent Mihály-dombon álló pálos kolostort is, amely még romjaiban is árulkodik egykori szépségéről. A katonailag védhetetlen épületet a török első támadásai idején felrobbantották, hogy az ellenség ne fészkelhesse be magát falai közé. Kövei részben építőanyagul szolgáltak a várnak és a falu más épületeinek. A várnak köszönhetően a település virágzásnak indult. Nagyvázsonyt 1488-ra már a megye jelentős falvai közé sorolták.
Kinizsi halála után özvegye, Benigna, egyik férjét nemes egyszerűséggel megmérgezi (állítólag gombával) léhűtő életmódja miatt. Halálos ítéletét életfogytiglani zárdabüntetésre enyhítik – a vár hanyatlása egybeesik Magyarország hanyatlásával. A XVI. században Nagyvázsonyt is megtámadták a törökök, bár annak inkább útellenőrző és kevésbé hadászati jelentősége nagy. A nagyvázsonyi vár hol török, hol magyar kézen volt. A várat véglegesen 1598-ban sikerült visszafoglalni. A török időkben a katonák a vár alján építették fel szállásaikat, így szinte egy új települést hoztak létre. Ez idő tájt (tehát viszonylag gyorsan) jelennek meg a faluban az első protestánsok is.
A XVII. században a település megpróbálta helyrehozni a törökök által okozott károkat. 1649-ben a várat a király a Zichy-családnak adományozta. 1651-ben már városként említették Nagyvázsonyt, holott jogállása nem érte el a mezővárosokét. A törökök még egyszer megtámadták a várat, s 1663-ban fel is gyújtották. A Rákóczi-szabadságharc után a vár elvesztette jelentőségét.
A település híres átutazója Csokonai Vitéz Mihály, aki Édes Gergély református lelkésznél és költőtársnál hónapokig vendégeskedett. A történés szerint itt értesül arról, hogy szerelme, Lilla máshoz megy férjhez. Bánatukat Édes Gergellyel a pincében próbálják enyhíteni, hajnalban pedig Csokonai – ahogy ő fogalmazta – ott hagy a pincében „csapot s papot". Tőle és innen ered a mondás is.
A XIX. század végére újra élénk iparos- és gazdaélet alakul ki a faluban (ma úgy mondanánk, erőssé vált a civil társadalom). Az öregek még emlékezhetnek rá, Nagyvázsonyba nem lehetett úgy eljutni a faluközpontig, hogy közben „el ne intézze az ember ügyeit, dolgait". Valóban: a fő utcákon mindenféle foglalkozás, ipar megtalálható volt.
A II. Világháborút követő embertelenségekre 1956-ban élénk forradalmi tevékenység a válasz. A községben nem csak gyors és határozott változások mennek végbe a mámoros napok alatt, hanem Budapestre, a felkelőknek is jelentős segélyszállítmányról gondoskodik a falu.
A községet a téeszesítés és a malmok tönkretétele jelentősen visszaveti a fejlődésben. Ugyanakkor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején az idegenforgalmi hivatalnak köszönhetően Nagyvázsony a kiemelt állami rendezvények egyik helyszínévé lett. Ezrével szervezik ide az utaztatással foglalkozó állami irodák a bel- és külföldi turistákat az egyre híresebbé váló Lovasnapokra. Az állami „kiemelt szerep" a 90-es évekre megszűnik és nincs olyan erő, aki, ami folytatná a nagy múltú rendezvény szervezését.
A Művészetek Völgyéhez való csatlakozás éppen ezért ad(hat) új lendületet és fellendülést a múltját újra felfedező, lovas hagyományait újra ápolni próbáló, páratlan környezettel és értékekkel bíró községünknek. Reméljük, hogy aki egyszer eljut hozzánk, rendszeresen ott hagy majd „csapot s papot", hogy újra és újra visszatérjen…
Állandó kiállítások:
Történelmi Panoptikum. Nagy királyink életnagyságú viaszszobra.
A vár múltját, jelenét és jövőjét bemutató kiállítás.
Katona-kiállítás (a Honfoglalástól napjainkig).
Kőtár (a várból származó faragott kövek tárlata).
Várjátékok 2007.
Főszezonban
július 1-től augusztus 20-ig minden nap 11 és 15 órai kezdettel, közel
egy órás szórakoztató műsor. A program keretében az érdeklődők
bepillantást nyerhetnek a középkori várvédők életébe, s a műsor után
lehetőség nyílik a bemutatott fegyverek megtekintésére, kipróbálására!
Kiemelt rendezvényeink:
április 28-29.: Szent Gyürgy napi forgatag
július 1. és augusztus 20. között: Várjátékok 2007.
augusztus 2-5.: Lovas Fesztivál – Történelmi időutazás.
szeptember 29.: Szent Mihály nap
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88/264-786
; Fax: +36/88/515-212
turistaszallo@nagyvazsony.hu; www.kinizsivar.hu; www.nagyvazsony.hu
Nyitva tartás: Elő- és utószezonban: 9 és 17 óra között (hétfő szünnap). Főszezonban: minden nap 9-19 óráig.
A vár fölötti utcában található az egyedülálló Postamúzeum,
amely korabeli eszközök, egyenruhák és postakocsik segítségével mutatja
be a posta és a távközlés történelmét. Az épület valamikor
lóváltó-állomás volt. A kiállítás jelentősebb része a vezetékes
távközlés történetét mutatja be. Az első telefonközpontok mellett a
„modern" crossbar rendszerű berendezések is megtekinthetőek – mindez ki
is próbálható. Különleges a lyukmemóriás telexgép, ami a korabeli
sms-üzemnek felel meg.
Cím: 8291 Nagyvázsony, Temető u. 1.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-300![]()
Nyitva tartás: április 1-től október 31-ig, 10-18 óráig. Szünnap: Hétfő
Egy utcasarokkal feljebb áll a 180 éves Schumacher-ház amelynek nyitott kéményes konyháját a működő és augusztus 20-án
kenyeret sütő kemence mellett egy módosabb parasztgazda napi használati
tárgyaival rendeztek be. Az épület tisztaszobájában népi céhes
kiállítás látható, a hátsó szobában ma is üzemkész állapotban áll a ház
egykori lakójának szövőszéke. Az istállóban pedig az utolsó vázsonyi
rézműves mester műhelyének felszerelése látható.
A múzeumban alkalmanként, és a hétvégi napokon különböző népi kismesterségek művelői tartanak bemutatókat.
Cím: 8291 Nagyvázsony, Bercsényi u. 21.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-724![]()
E-mail: schumacherhaz@citromail.hu
Nyitva tartás: május 1-től szeptember 31-ig, 10-18 óráig. Szünnap: Hétfő
A falu nevezetes műemléke a vidék egyetlen, csaknem teljesen épen maradt gótikus temploma, a veszprémi út elágazójában álló Szent István templom. Kinizsi Pál építtette 1481-ben, barokk berendezése a XVIII. századból származik.
Vétek kihagyni Tarsoly László Kovácsmúzeumát.
A mai napig kovácsolással foglalkozó és több díjazott kovácsoltvas
terméket készítő mesterember kovácsműhelye mellett bemutatóra is
alkalmas, hagyományos kovácsműhelyt rendezett be, amely
kovácsmúzeumként várja látogatóit.
Cím: 8291 Nagyvázsony, Kossuth L. u 35. (Kapolcs felé vezető főút.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-057![]()
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-786![]()
Kastélyszálló Kft.
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-109![]()
Malomkő Panzió és Vendéglő
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-165
; www.malomko.hu
Vázsonyvölgy Panzió és Vendéglő
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-289
; www.vazsonyvolgy.hu
Várcsárda és Maca Vendégház
8291 Nagyvázsony Temető u. 7.
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-344![]()
Nyitva tartás: április 1-től szeptember 30-ig, 10.00 és 21.00 óra között
Pontes Vendégház
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/20 421-3652![]()
Molnár Géza falusi vendéglátás
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-086![]()
Horváth László falusi vendéglátás
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 4186-583![]()
Keco büfé
8291 Nagyvázsony Petőfi u. 2/C.
Nyitva tartás: 10.00 és 21.00 óra között
Pub Vendéglő
8291 Nagyvázsony Kinizsi u. 84.
Nyitva tartás: 6.00 és 24 óra között
20. Cafe büfé
8291 Nagyvázsony Rákóczi u. 52.
Nyitva tartás: 6.00 és 24.00 óra között
Angora kávézó
8291 Nagyvázsony Jókai u. 4.
Nyitva tartás: 6.00 és 22.00 óra között
Ágnes Presszó
8291 Nagyvázsony Iskola u. 43.
Nyitva tartás: 6.00 és 9.00, valamint 15.00 és 21.00 óra között
Iskola konyha
8291 Nagyvázsony Iskola u. 1.
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-685![]()
8291 Nagyvázsony, Sörház u. 5.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88/264-552![]()
Somogyi Imre és felesége – CSUHÉKÉSZÍTŐ MESTER
8291, Nagyvázsony, Iskola u. 77.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-162![]()
Szalai Balázs – MÉHÉSZ
8291 Nagyvázsony, Iskola u. 85.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-365![]()
Isó László – BORÁSZ
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 9271-871![]()
Mersics János – BORÁSZ
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-326
, ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/70 5076-173![]()
VÁZSONYI KIFLI („mint gyermekkorunkban")
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-038![]()
SAMU PÁLINKAFŐZDE
8291 Nagyvázsony, Rákóczi u. 1.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 9012-105![]()
Pálfy-család – HÁZI TEJ (este 19 órakor)
8291 Nagyvázsony, Kinizsi u. 17.
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88/264-600![]()
Hock Ferenc – LOVASISKOLA, FOGATBÉRLÉS
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 377-9001
, ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-705![]()
Verebi-család – SZAMÁRFOGAT BÉRLÉSE
Telefon: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 266-0205![]()
8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1.
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-041![]()
Óvoda
8291 Nagyvázsony, Óvoda u. 2.
Tel.: +36/88 264-0518291
Körjegyzőség
8291 Nagyvázsony, Kinizsi u. 96.
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-011
,
Német Kisebbségi Önkormányzat
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 856-3206![]()
Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-220![]()
Lovagitorna Kft.
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 931-4999![]()
MOL-kút
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-285![]()
Nyitva tartás: 7-21 óráig
Nagyvázsonyi Futár (havilap)
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-279![]()
Kinizsi Vár
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-786![]()
Orvosi rendelő
8291 Nagyvázsony, Malomkő u. 5.
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-205![]()
Fogorvos
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-684![]()
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-293
, 264-318
Művelődési Ház
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-683![]()
Posta
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-216![]()
Kábeltévé, internet
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-100![]()
Bakonykarszt (Vízmű)
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-730![]()
Patika
Tel.: ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/88 264-101![]()
Római Katolikus Egyházközség
8291 Nagyvázsony, Kinizsi u. 90.
Plébános: Gere Dávid Márk SMC (Hidegkút, ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 204-8883
)
Szentmisék vasárnap 9.45-kor
Evangélikus Egyházközség
8291 Nagyvázsony, Temető u. 3.
Lelkipásztor: Németh Szabolcs (Mencshely, ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/20 8246-931
)
Istentiszteletek 14 órakor, kéthetente vasárnap Nemesleányfaluban, kéthetente vasárnap a vár melletti templomban
Református Egyházközség
8291 Nagyvázsony, Kinizsi u. 67.
Lelkipásztor: Gondos Gábor (Zánka, ![]()

![]()
![]()
![]()
+36/30 377-5891
)
Istentiszteletek vasárnaponként 17 órakor
Zsidó temető
8291 Nagyvázsony, Új u.

Regisztrált felhasználóink száma:
3913
Völgyön belül:
272
Honlapunkat eddig 251.127 látogató tekintette meg.

Völgy anagramma - Naponta új feladvány
Völgy kvíz - Naponta új feladvány
Völgy játékok - Mit lehet játszani barátokkal, családdal két koncert között?
Völgy feladványok - Völgyesített vagy Völgyben termett logikai rejtvények


2008.07.31. 17:36

Ez a modul lehetőséget ad Neked, hogy az elmúlt évek fesztiválanyagaiból (cikkek, fotók, videók) válogathass. Minden nap frissítjük a tartalmat, de a fenti menü Völgyretro archívjából előkeresheted az összes általunk feltett tartalmat. Az anyagok jelentős részét a budapesti Szent László Gimnázium tömegkommunikáció-szakos diákjai készítették. Köszönjük Nekik és Pappla Tanár Úrnak!