A 20. Művészetek Völgye utolsó napjára megérkezett a kapolcsi kastélyba, az ott lévő Néprajzi Múzeum céhes kiállításának az egyik büszkesége, az ún. kapoltsi korsó, ami másolat. Az eredetivel Márta István kalandos körülmények között találkozott annak idején az Egyesült Államokban.
Szépszámú nézősereg gyűlt össze a kapolcsi kastély udvarának kis dombocskájára, hogy megnézzék a veszprémi Kabóca Bábszínház előadását, mely Girgác Lackuról és az ő mátkájáról, Katkáról szólt. Augusztus 1-én vasárnap 11 órától másodszor is láthatjuk.
Alig egy óra és újra vetít az EtnoMozi. A ma esti programban először egy Hernád völgyében élő kertésszel, és nagy álmával ismerkedhetünk meg. A kertész megmutatja a helyi romáknak, hogy a semmiből is lehet munkát teremteni, majd szeretné fejleszteni a kis vállalkozást, egy üvegház felépítésével. A végére kiderül sikerül-e neki.
Rejtélyes szókapcsolat: szekérpuzzle. A Néprajzi Múzeum a kapolcsi kastély hátsó kertjében hív interaktív szekérösszerakó családi társasjátékra. A Völgy első hétvégéjén nagy sikert aratott a program, de július 31-én és augusztus 1-én újabb bátor négyfős csapatokat várnak a szervezők délelőtt 11 órára. Balázs György néprajzkutatóval, és szekérszerelővel beszélgettünk.
Kedd este, Cili néni tarhonyájának bekebelezése olyan erősen megindította a Néprajzi Múzeum fennforgó Völgyes csapatának képzeletét, hogy a másnapi vigántpetendi gyékényezés tervét jól meglovagolta, de úgy ám!!
A vigántpetendi plébánián, a paraszti élet hétköznapi tárgyai köré csoportosított Néprajzi Múzeum kiállításának egyik legizgalmasabb része a feliratos falvédőkről szóló terem. Majd mindenkinek van emléke a falvédőkről, de az eredetükről talán kevesebben tudnak. Erről is kérdeztük Katona Edit muzeológust, a kiállítás egyik megálmodóját.
2010.07.28.
2010.07.28.
2010.07.27.
2010.07.26.
2010.07.25.
2010.07.24.
2010.07.24.
2010.07.23.
2010.07.22.
2010.07.21.

Regisztrált felhasználóink száma:
3913
Völgyön belül:
272
Honlapunkat eddig 251.127 látogató tekintette meg.

Völgy anagramma - Naponta új feladvány
Völgy kvíz - Naponta új feladvány
Völgy játékok - Mit lehet játszani barátokkal, családdal két koncert között?
Völgy feladványok - Völgyesített vagy Völgyben termett logikai rejtvények


2008.07.31. 17:36

Ez a modul lehetőséget ad Neked, hogy az elmúlt évek fesztiválanyagaiból (cikkek, fotók, videók) válogathass. Minden nap frissítjük a tartalmat, de a fenti menü Völgyretro archívjából előkeresheted az összes általunk feltett tartalmat. Az anyagok jelentős részét a budapesti Szent László Gimnázium tömegkommunikáció-szakos diákjai készítették. Köszönjük Nekik és Pappla Tanár Úrnak!