Hatalmas sikerrel zárt a 20. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye. A július 23-tól augusztus 1-ig tartó fesztivál látogatottsága a hét település területén 193 ezer főre tehető.
A hét Balaton-felvidéki településen - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Taliándörögd, Pula, Vigántpetend és Nagyvázsony - a tíz nap alatt 4000 műkedvelő és profi fellépő részvételével 1700 program, ezen belül 50 zöldprogram és 80 kiállítás várta az érdeklődőket.
A Virtuális Völgyben még tavasszal meghirdetett irodalmi pályázatra Tara Andrea küldte be azt a „csasztuska" szerű alkotást, amelyet záró írásunkban több helyen idézünk. Kezdésnek:
Itt van a Völgy, itt van újra! / Nagy öröm ez énnekem. / Isten tudja, hogy mi okból / Szeretem, de szeretem. // Kiülök a patak partra, / S onnan nézek szerteszét (...)
A 20. Művészetek Völgye utolsó napjára megérkezett a kapolcsi kastélyba, az ott lévő Néprajzi Múzeum céhes kiállításának az egyik büszkesége, az ún. kapoltsi korsó, ami másolat. Az eredetivel Márta István kalandos körülmények között találkozott annak idején az Egyesült Államokban.
Szépszámú nézősereg gyűlt össze a kapolcsi kastély udvarának kis dombocskájára, hogy megnézzék a veszprémi Kabóca Bábszínház előadását, mely Girgác Lackuról és az ő mátkájáról, Katkáról szólt. Augusztus 1-én vasárnap 11 órától másodszor is láthatjuk.
Alig egy óra és újra vetít az EtnoMozi. A ma esti programban először egy Hernád völgyében élő kertésszel, és nagy álmával ismerkedhetünk meg. A kertész megmutatja a helyi romáknak, hogy a semmiből is lehet munkát teremteni, majd szeretné fejleszteni a kis vállalkozást, egy üvegház felépítésével. A végére kiderül sikerül-e neki.
A Művészetek Völgyében kifejezetten fontos a népművészet és a népzene, ez eddig sem volt titok. Ferenczi György elmesélte, hogy miként jelenik meg mindez a mindennapjainkban.
Kapolcsi koncertje után Ferenczi Györgyöt faggattuk a népzenéhez való kötődéséről.
- Mi ma a népzene?
- A népzenét a nép játssza, tehát nem királyok és grófok. Bár játszhatják ők is, vagy akárki, csak az a lényeg, hogy olyan problémákról, gondokról szóljon, amit az emberek megélnek minden nap.
2010.07.30.
2010.07.30.
2010.07.29.
2010.07.29.
2010.07.29.
2010.07.29.
2010.07.28.
2010.07.28.
2010.07.28.
2010.07.27.
2010.07.27.
2010.07.27.
2010.07.26.
2010.07.26.
2010.07.26.

Regisztrált felhasználóink száma:
3913
Völgyön belül:
272
Honlapunkat eddig 251.127 látogató tekintette meg.

Völgy anagramma - Naponta új feladvány
Völgy kvíz - Naponta új feladvány
Völgy játékok - Mit lehet játszani barátokkal, családdal két koncert között?
Völgy feladványok - Völgyesített vagy Völgyben termett logikai rejtvények


2008.07.31. 17:36

Ez a modul lehetőséget ad Neked, hogy az elmúlt évek fesztiválanyagaiból (cikkek, fotók, videók) válogathass. Minden nap frissítjük a tartalmat, de a fenti menü Völgyretro archívjából előkeresheted az összes általunk feltett tartalmat. Az anyagok jelentős részét a budapesti Szent László Gimnázium tömegkommunikáció-szakos diákjai készítették. Köszönjük Nekik és Pappla Tanár Úrnak!