SZABÓ ANNA ROZSI

Szabó Anna „Rozsi” vagyok, 2019-óta dolgozok szóló projektemen, melyben saját dalaim hallhatóak, magyar nyelven, egy szál gitár kíséretében. Az egyelőre akusztikus hangzású singer-songwriter produkcióval intimebb, személyesebb hangulatot szeretnék teremteni, letisztult, de mégis izgalmas megoldásokkal. 2020 szeptemberében megjelent első 5 számos EP-m, ”Nyújtsd még” címmel. Ezen az anyagon a szerzeményeimet vokálokkal, ukulelével, mandolinnal színesítve  hallhatja a közönség.  A kislemez címadó dala novemberben debütált a Petőfi rádió „Minek nevezzelek” c. műsorán.


Emellett a 2014-ben alakult Szabó család zenekar tagja vagyok, amellyel több hazai klubban is koncerteztünk.

Korábban dolgozhattam olyan zenekarokkal és előadókkal, mint Presser Gábor, Beck Zoli, Mező Misi, Quimby,  Roy és Ádám Trió, Kaláka, Lóci játszik, Ferenczi Gyuri és a Rackajam, Nem Adom Fel együttes.


A jövőben szóló projektemmel is szeretnék eljutni a közönséghez és szeretném megmutatni dalaimat, ötleteimet  akár egy nagylemez formájában is. 


SZABÓ ANNA ROZSI

Kapcsolódó programok