A Jazzékiel

A Jazzékiel egy 2001 áprilisában, Dunaújvárosban alakult alternatív rockzenekar. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, mikrofon). Az első tagcsere óta szintén ős-tagnak számító Miklós Milán (basszusgitár, vokál) után legközelebb Czitrom Ádám (gitár), majd utoljára Gulyás Kristóf (dob) csatlakozott a zenekarhoz.

 

2005-ben megjelent az első hivatalos kislemez "Legenda EP" címen, a Mama Records és a kult rádióadó, a Radiocafé 98.6 szárnyai alatt. Sok viszontagság után a zenekar a következő évben leigazolt a Hunnia Recordshoz, és két nagylemezt készített a kiadónál: az elsőt cím nélkül 2007-ben, majd a másodikat "Holy Shit" címmel, ami 2009 májusában került a boltokba, egy különleges, századeleji Bibliát megidéző bőrkötéses csomagolásban. Még ebben az évben meghívást kapott a zenekar az MR2 Petőfi Akusztik műsorába, időközben pedig megjárták az ország jelentősebb színpadait és fesztiváljait, headliner koncerteket adva a főváros nagyobb alternatív klubjaiban. 2011 decemberében ingyenesen letölthetővé vált a zenekar honlapjáról egy ajándéknak szánt, nyolc versikéből álló meselemez: a "Téli Mesék", amit alig két hét alatt írtak és vettek fel. Az újságírók által ekkora már az "alternatív klubszcéna egyik legizgalmasabb bandájaként" számon tartott Jazzékiel életében ezután három év pihenő következett.


A Jazzékiel

Kapcsolódó programok