Harcsa -Veronika Gyémánt Bálint

Időpont
08.01. szombat - 18:30
Harcsa Veronika – énekes, dalszerző 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén, 2014-ben pedig mesterdiplomát szerzett a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban. Jelenlegi fő zenekara a Gyémánt Bálint gitárossal közös duó. Ebben a felállásban eddig két lemezt vettek fel, és rendszeresen turnéznak Európa-szerte. Harcsa Veronika korábbi zenekarával, a 2005-ben alapított quartettel négy, számos elismeréssel kitüntetett lemezt készített. Sokszínű, folyamatosan megújuló előadó, nevéhez fűződik a Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus trió két albuma illetve egy Kassák Lajos verseit feldolgozó avantgard projektlemez is. Saját dalait angol nyelven írja, de két albumot is szentelt huszadik századi magyar költők versfeldolgozásainak. 2014. óta a Művészetek Völgyében saját udvart vezet, melynek koncertprogramjáért és napközbeni kísérőprogramok szerkesztéséért felelős. Az énekesnő 2014-15-ben havi rendszerességű koncertsorozatot vezetett Berlinben olyan vendégművészek közreműködésével, mint David Friedman, Julia Hülsmann, David Helbock vagy Samuel Blaser. A Gyémánt Bálinttal közös duót 2015-ben beválogatták a Németországban rendezett Jazzahead! European Jazz Meeting showcase-ére. Harcsa Veronika folyamatosan turnézik, eddig huszonöt ország fesztiváljain és klubjaiban lépett fel. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Erik Truffaz, Enrico Pieranunzi, Kris Defoort vagy Nicola Conte, valamint több ízben fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és a Concerto Budapesttel. Kortárs tánc produkciók, színházi előadások, filmek zenei szereplője. Újabban klasszikus zenei előadásokon is szerepel, 2016. novemberében Kurt Weill Mahagonny daljátékának Jessie-jeként és Bohuslav Martinu: Les Larmes du Couteau című dadaista operájában Éléonore-ként debütált a bázeli Martinu Fesztiválon, Jiří Menzel rendezésében. Lemezek: Harcsa Veronika: Speak Low (2005. magánkiadás és 2007. Nature Bliss, Japán) Harcsa Veronika: You Don't Know It's You (2008. magánkiadás és Nature Bliss, Japán) Harcsa Veronika: Red Baggage (2009. magánkiadás és Nature Bliss, Japán) Bin-Jip: Enter (2010. LAB6 Records és Whereabouts Records, Japán) Harcsa Veronika: Lámpafény (2011. magánkiadás és Whereabouts Records, Japán) Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint: Lifelover (2013. magánk., 2014. Traumton Records) Bin-Jip: Live at the Planetarium (DVD és Blu-ray, 2014. magánkiadás) Bin-Jip: Heavy (2014. LAB6 Records és Whereabouts Records, Japán) Harcsa/Keszég/Márkos/Benkő/Pándi: Kassák (2015. magánkiadás) Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint: Tell Her (2016. magánkiadás, 2017. Traumton Records) Díjak: - A Fringe legjobb hangja (2007.) - Fonogram – Az év hazai jazz albuma a You Don’t Know It’s You (2009.) - 40. Magyar Filmszemle – A legjobb eredeti filmzene díja az Utolsó időkért, Márkos Alberttel közösen (2009.) - Fonogram – Az év hazai alternatív albuma a Bin-Jip: Enter (2011.) - BalconyTV hónap videója a New York-i szerkesztők szerint a Bin-Jip: Noway Boy (2014.)
Harcsa -Veronika  Gyémánt Bálint