SZÍVÉKSZER

Néha a doktorok fémcsövecskékkel megpatkolják az ember szívét, hogy jobban sajogjon, jobban ujjongjon ezután. Ez a szívékszer. A megújult szívű Lackfi János földtől égig zengő, rímben-ritmusban tobzódó, vadiúj verseiből olvas fel. Ezekben a szabadtéren fogant költeményekben eszeveszett élnivágyás, fricskázós öröm, rikoltó fájdalom, kozmikus zsiványság lakozik. Meg a fél magyar költészet. Bizony megráncigáljuk Isten szakállát. Zséka égig szárnyaló istenes dalokkal kíséri az estét, a gitárt Balogh Szabolcs bűvöli. Sometimes doctors fit tiny metal tubes into a person’s heart to make it ache more deeply—and rejoice more fully afterwards. This is heart jewelry. The renewed-hearted János Lackfi reads from his brand-new poems, overflowing with rhythm and rhyme, resonating from earth to sky. These poems—conceived in the open air—contain wild zest for life, teasing joy, screaming pain, and cosmic mischief. And, indeed, a good part of Hungarian poetry itself. We even tug at God’s beard. Zséka accompanies the evening with soaring, sky-bound sacred songs, while Szabolcs Balogh enchants the guitar.