2. NAP - Kaláka Versudvar

A versíró ember 62,5%-a nő, 34,4%-a fiatalabb, mint 30 éves, 20,3%-a pedagógus, 12,5%-a valamilyen pénzüggyel kapcsolatos munkát végez, 14%-a sportol, 9%-a zenerajongó, és csak a 6,2%-a szeret olvasni. Ezen kívül a versíró ember egy kicsit törvényszéki bíró, orvos, mikrobiológus, villanyszerelő, hobbikertész, koreai sorozat rajongó, és szeret vasárnapi húslevest főzni.

Ezt a mai versműhelyen összegyűlt, emberek körében sikerült felmérni: majdnem 70 ember írta fel a nevét, életkorát, foglalkozását, és hobbiját (az olvasást valószínűleg csak azért írták ilyen kevesen, mert azt kértük, hogy olyat írjanak, ami különleges, és nagyon jellemző rájuk) egy papírra. Azt hiszem nagyobb projekt kéne ahhoz, hogy a százalékokat elhiggyük, de az már ebből a forrásból is egyértelműen látható, hogy a versírás mindenhol ott van, kb. úgy, mint az aranymetszés, meg az FBI meg a baktériumok.

A versműhely másik eredménye, hogy mindenfélét alkottunk:
• az első gyakorlatunk (Erdős Virág Hazudós mese című verse nyomán) alternatív öndefiníciók írása volt. Íme néhány példa:

Kovács Béláné
az egy műemlék,
épült 1792-ben,
hétvégenként látogatható

Frei Gabi
az egy kisköltségvetésű film,
amit még a rendező szülei se láttak

Szalatnay
az egy kedves rokon
paprikás csirkével, és nokedlivel

Csokonai Lili
az egy épület, amit életveszélyessé nyilvánítottak,
ezért csak analfabéták látogatják

Pálya Fanni
az egy garázs kijárata,
hányszor kell még kiírnom, hogy ne állj elé?

• a második gyakorlat közös versírás volt, Arany János verssoraira írtunk változatokat. Az eredeti "a világ egy kopott szekér / haladna de nem messze ér" mintájára a következőket alkottuk:

A világ egy kemény babzsák, megfőne, ha békén hagynák

A világ egy üres satu, semmire nyíló kapu

A világ egy rozsdás bökő, kihúznám, ha volna kibő'

A délután folyamán kipróbáltuk a húgaimmal az óriássakktáblát. Mi élveztük, de egyébként az utolsó kiütött parasztbábu is rég elaludt unalmában (és akkor a mögöttünk várakozó sakkozni vágyókról nem is beszéltem) mire befejeződött a meccs, főleg hogy közben időről időre meg kellett állni, hogy tisztázzuk a szabályokat (egyikünk se tanult rendesen sakkozni). Amikor azon kezdtünk vitatkozni, hogy vajon mikor van vége a meccsnek akkor, amikor az ellenfél nem tud többet lépni, vagy akkor, amikor a királyt kiütik, már a köröttünk állók is mind feladták a reményt és eloldalogtak. Pedig akkor még csak egy órája játszottunk, nem is értem...

A tegnapi Versimprón Szabó T. Anna volt a költővendég, és a Sebő együttes adta a zenét. Az első részben Anna új verseskötetéről, a Kerített térről beszélt. „Olyan, mint a kapuzárási pánik, csak még szomorúbb.” Mondta, majd mosolyogva hozzátette: „Csak hogy kedvet csináljak hozzá!” Vidámnak ugyan tényleg lehetetlen lenne nevezni a kötetet, de hát igazságtalan lenne az élet, ha az olvasók bazsalyogva végigélhetnék az életüket, miközben József Attila öngyilkos lesz, Radnótit munkaszolgálatra kényszerítik, Szabó T. Anna pedig gyönyörű verset ír a kosárban felejtett krumplikról, amelyek aztán kicsíráztak, és mint a bombatámadás után beomlott pincében az emberek, elkeseredetten nyújtják ki a karjukat a fény felé kegyelemért könyörögve.

A kötetben sok olyan vers van, amit „valaki diktált” (Anna szavaival) vagyis az ilyenfajta keresgélésre hajlamos olvasók megtalálhatják Babitsot, Géher Istvánt, vagy Kosztolányit egy-egy vers sorai közt.

A második rész szokás szerint improvizáció volt, a népdal, amire verziók születtek ezúttal a télen nagyon hideg van kezdetű. Itt vannak a változatok:

Szabó T. Anna:
Szerelem gombóc

Hova tettem az eszem?
Megint gombócot eszem!
Soha nincs jobb idő,
Mintha tálba gombóc fő.

Hova tettem az agyam?
Megszerettelek nagyon.
Sehol sincsen jobb, mint te,
Beteszlek a zsebembe.

Jobb vagy te a gombócnál,
Lám, ma is rám gondótál
Soha nem hagylak el,
Eledelem te leszel.
Ketten eszünk egy tálból,

El nem válunk egymástól
Életünk kerek lesz,
Mer’ én nagyon szeretlek.

 

Lackfi János:

Úgy el vagyok maradva,
Nyakamon a beretva,
Mindjárt jön az anyós,
A lakás nem mutatós

Az uram dolgozik,
A gyerek nem segít
Hogy legyen vendégség
Ilyen ... egy népség

Csönget is már az anyós,
Jaj, de nagyon aranyos,
Kezében ajándék,
Amire sose vágynék

Csönget is már az anyós,
Jaj, de nagyon mutatós,
Kifestve a szeme,
Kötőtűt bökök bele

Összegezve tehát van egy jó és egy rossz hírem: a) a tegnapi nap is sikeresen lezajlott, de 
b) megint eggyel kevesebb nap maradt csak hátra a fesztiválból!