A CSALÁDI ÖRÖKSÉG

A CSALÁDI ÖRÖKSÉG

2018. szeptember 24.
Megosztás

Badacsonyörs egyik igazi ékköve a Folly Arborétum, melynek története egészen az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza. Dr. Folly Gyula pécsi orvos kezdte el a telepítést a mai terület magjában, mintegy 0,4 hektáron. A különleges cédrusokat és citrusokat külföldről, főként nyugat-európai faiskolákból hozatta be. A világ mind a 25 cédrusfaja és három változata is helyet kapott az arborétumban, emellett 400 fenyőfélét és 200 lombos fát és cserjét tekinthetünk meg akár szakvezetéssel.

 Az 1950-es években állami tulajdonba került a családi birtok egy része, ám a telepítés ebben az időben is folytatódott a családnak köszönhetően. Az arborétum tulajdonjogának visszaszerzése, valamint annak megnyitása a nagyközönség számára pedig már a harmadik generáció munkáját dicséri. Folly Gyula (1943-2011) díszfaiskolát létesített, melynek bevételeiből biztosította az arborétum működését. Jelenleg lányai, Réka és Judit viszik tovább örökségüket, akik a gazdag növényvilág és a páratlan kilátás mellett saját készítésű borokkal várják a látogatókat.

Az arborétum szerves részeként működő borászat a 19. század óta a mai napig használatban van. A Badacsonyi borvidék hagyományainak megfelelően főként fehérborokkal foglalkoznak. A budai zöld, a szürkebarát, az olaszrizling és a muscat ottonel szőlőfajtákat részesítik előnyben, de kisebb területen kéknyelűt és rajnai rizlinget is termesztenek. A különleges klímának és talajnak köszönhetően a legkedvezőtlenebb évjáratokban is páratlanul magas mustfok, testes borok, valamint íz- és zamatgazdagság jellemzi a környék borászatait.

Az arborétumban a nyári hétvégéken szakmai borkóstolóval és ingyenes vezetett túrával várják a látogatókat, de szörpkóstolót és élőzenés pikniket is rendszeresen szerveznek. Fedezzük fel a Badacsony különleges élővilágát, ahol a természet tökéletes harmóniát alkot az ember által alkotott környezettel.