Gyilkosság a Maxime utcában
A Színház Színpad harmadik napján négy előadásra is sor került. Délelőtt két darabot mutatott be a Gyáli Kaleidoszkóp Színpad lelkes társulata. A hűvös idő ellenére is jópáran kilátogattak az előadásra, ahol előbb a Gyilkosság a Maxime utcában, majd az Első vizit című darabot láthatta a közönség. A Gyilkosság a Maxime utcában rávilágított a fél információk, kommunikációs félreértések következtére, míg az Első vizit a kellemetlen lábatlankodók elűzésének pár praktikáját mutatta be. Mindkét előadás szinte azonos szereplőgárdával dolgozott, Farkas Évi tanítványai között olyanok is vannak, akik fiatal koruk ellenére már 10 éve játszanak. A lendületesség, összeforrottság érezhető volt mindkét darab során, kellemes másfél-két órát varázsoltak a Színpadra.
Az első délutáni előadás a KB35 Vitaszínház darabja volt, ahol a nézőket is bevonva a közoktatás jelenlegi helyzetéről beszélgettek, beszélgettünk. Öt különböző szituációt mutattak be a színészek, majd ahhoz kapcsolódott a beszélgetés fő váza. Az eldöntendő kérdések után a nézők (és egyben aktív résztvevők) térfelet választva, majd szóban is hangot adnak véleményüknek. Szóba került a tanár, az állam, illetve a diák szerepe az oktatott anyag összeállításában, az iskola nevelési-fejlesztési feladatának helyessége, illetve a szegregáció – integráció szerepét az oktatásban. A vita folyamatosan kulturált keretek között zajlott az igencsak heterogén csoportban. Volt tanár, diák, fiatal, idősebb, tapasztalt és tapasztalatlan, és mindenki hangot adhatott véleményének. Az igazság mindig valahol félúton járt, és fantasztikusan felépített érveket, észrevételeket, véleményeket – és nem egyszer meglepő tényeket is hallhattunk. A gondolkodásra sarkalló előadást mind az 50-60 „néző”, mind a színészek nagyon élvezték és sokat tanultak belőle.
A későbbi előadásban Boda Tibor játszott egy korábban sikeres, ám egy döntése után összetört ügyvédet, aki megfeneklett életét siratja és próbál önigazolást nyerni. Védőügyvédként külön frusztráló számára, hogy élete legfontosabb ügyében nem tudja meggyőzni igazáról a legszigorúbb és legcsökönyösebb bírót, akivel találkozott – saját magát. A közönség bevonásával az ügyvéd elérte, hogy vívódása, belső harca áthassa a közönséget is, és a hol lendületes, hol látszólag nyugodt, ám belül őrjöngő személyével azonosuljon a közönség is. A darab a negyedik napon is terítéken lesz – és érdemes másodjára is megnézni, hiszen mind a szöveg, mind a karakter összetettsége, bonyolultsága így érthető igazán.
2014. július 28.