Megvannak a Némafilmhez filmzenét! pályázat döntősei

Megvannak a Némafilmhez filmzenét! pályázat döntősei

2023. szeptember 01.
Megosztás

Kihirdették a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet pályázatának győzteseit. A Némafilmhez filmzenét! pályázatot immáron negyedjére rendezik meg, a döntőre a fesztiválon kerül sor.


A döntősök a Művészetek Völgyében a régi mozik hangulatát megidézve, élőben, a film alatt játszhatják el pályaművüket. A két kiválasztott film a Mackó úr kalandjai és a Dódi karrierje voltak, amelyek most teljes hosszukban kapnak zenei kíséretet.


A pályaműveket négyfős szakértői bírálta el, akik a bemutatókat követően a végső döntésért is felelnek majd: Kurutz Márton, a Nemzeti Filmintézet gyűjteményi és kutatási menedzsere, Pacsay Attila, zeneszerző, Sárik Péter, zongoraművész és Zsoldos Dávid, a Papageno alapítója.

A Dódi karrierjét július 22-én és 23-án hallgathatja meg a közönség: egyik este Ocsovay Damján, másik este pedig Nyerges Ábel prezentálásában. A Mackó úr megzenésítését pedig Hodován Milántól, illetve Dénes Ábeltől hallhatjuk majd július 29-én és 30-án. A pontos sorrend még később kerül kihirdetésre.


A Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa által támogatott Művészetek Völgye idén kibővítette a pályázók körét az EU tagállamok zeneszerzőire, így az EU teljes területéről érkeztek pályázatok. A fellépési lehetőségen túl az első két helyezett pénzjutalmat is kap, továbbá a legjobbnak ítélt alkotás szerzőjétől a Nemzeti Filmintézet megvásárolja a művek jogát és az általa megírt zenével kerül fel a film a FILMIO felületére.