Nyáron hűsölni, télen felmelegedni

Nyáron hűsölni, télen felmelegedni

2017. július 30.
Megosztás

A város alatt elterülő, tizenkétmillió éves tavasbarlangot 1903-ban fedezte fel egy kőműves kútásás közben. Az egyedülálló barlangrendszer volt az első, amit Magyarországon turisztikai célokra megnyitottak a látogatók előtt, és ez volt az első olyan tavasbarlangunk, amit villanyvilágítással láttak el. Az mondjuk igaz, hogy a 770 négyzetméteres, 10 termes látogatóközpontot, ami a többi szórakozást rejti, csak az elmúlt években nyitották meg fölötte.

A tapolcai tavasbarlang Magyarország negyedik leghosszabb barlangja. Jelenleg 180 méter csónakázható körbe, amit mindenki maga, kísérő nélkül megtehet. Ha valaki aggódna, nem kell sokat evezni, sőt, ha valakinek egyáltalán nincs kedve evezni, kapaszkodhat a barlang falába is, és onnan lökdösheti tovább a csónakját. Ráadásul attól sem kell félni, hogy az óvatlan csónakázókat elnyeli a tó, ugyanis a legtöbb részen derékmagasságig ér csak a víz. Mindössze annyi nehezítés van, hogy időnként le kell húznunk a fejünket, ugyanis egy-két helyen egészen alacsonyan van a barlang mennyezete, de ennyi fáradtságot azért érdemes venni.

A barlang levegője télen-nyáron 20 fokos, a páratartalom 90 százalék feletti, ami jótékony hatással van a tüdőre, éppen ezért allergiásoknak és asztmásoknak általában kifejezetten ajánlott úti cél. A barlang vízében élő fürge csellék pedig nemcsak azért érdekesek, mert aki lát egyet, kívánhat valamit, amit valljuk meg, akkor is megtehet, ha közönséges folyami pontyot látna, hanem azért is, mert ezeken a halakon mutatták ki először, hogy a sérült példányok testéből riasztóanyagok szabadulnak fel, amik felhívják a csapat többi tagjának a figyelmét a veszélyre, és menekülésre készteti őket. A pár centis halak egyébként a közeli Malom-tóból úsznak át azért, hogy visszabámuljanak az őket figyelő csónakázókra.