Szerdai összefoglaló a Völgyből.

Szerdai összefoglaló a Völgyből.

2017. július 27.
Megosztás

Szerdán Kapolcson a Panoráma Színpadon Palya Bea, majd Péterfy Bori & Love Band koncertezett. Kőbánya Udvarában fellépett többek között a Budapest Voices. Ferenczi György és az első pesti Rackák a Kaláka Versudvarba látogattak, Gryllus Vilmossal és Gryllus Dániellel, ahol a Rackapolcsi mesék keretében közösen koncerteztek. Harcsa Veronika udvarában többek között a Volkova Sisters lépett fel. A Völgykomolyzene és Virtuózok színpadának vendége az Óbudai Danubia Zenekar, majd Rákász Gergely voltak. Taliándörögdön a Nemzeti Szín-Tér szervezésében szintén az Óbudai Danubia Zenekar volt hallható, John Williamsnek, a filmtörténet legsikeresebb zeneszerzőjének leghíresebb munkáit játszották. Az Elevenkertben fellépett a Cseh Tamás Program keretében a Belau.