Véget ért az első hétvégénk

Véget ért az első hétvégénk

2017. július 24.
Megosztás

A mai napon érdemes volt ellátogatni Harcsa Veronika udvarába, ahol fellépett többek között a Kardosi Júlia Quartet és a Márkus Tibor Equinex is. A Panoráma Színpadon pedig az Anna and the Barbies, majd a Quimby koncertezett. Taliándörögdön a Nemzeti Szín-Tér színpadán Shakespeare Rómeó és Júliája került előadásra. Hobo Udvarába látogatott Kálloy-Molnár Péter a József Attila-est keretében. A Tilos Udvarban ma is a nőké volt a főszerep, a Női Egészségért Alapítvány közreműködésével. Vigántpetenden a Papageno Klasszik udvarba látogatók Beethoven személyéről és munkásságáról tudhattak meg izgalmas és érdekes részleteket. A Cirque du Tókertben pedig a Duda Éva Társulat Virtus című előadása volt látható.