HŰVÖS

Időpont
07.25. péntek - 18:00
Előadó(k)

A Hűvös 2020 nyarán alakult Szegeden. 2021-ben már be is kerültek a Kikeltető legjobb 16 előadói közé és az NKA induló előadók támogatottjai sorába is bejutottak.

2023 áprilisában jelent meg első nagylemezük, a MIT KERESEK ITT??. A 11-dalos LP-n olyan anti-pop sláger is megtalálható, mint a Magamat szeretem már és a Legyen úgy.

2024 november 15-én megjelent második nagylemezükkel, az IMÁGÓ-val pedig új érát nyitottak egy torzabb és sötétebb zenei világ felé. A misztikus déli régió hangját képviselő, magukat ANTIPOP-nak csúfoló Hűvös zenekar a második lemezével elhozta a húszas éveik feldolgozatlan feldolgozásait. December 7-én tartották meg első lemezbemutató koncertjüket az Akvárium KisHallban, ahol közel 400 emberrel ünnepelték meg az új anyagot. 

A HÁTSÓÜLÉS c. dalukhoz készített klipük bekerült a 08. Magyar Klipszemle műsorába. A Petőfi Rádió előszeretettel játsza a Legyen úgy, Tudod milyen vagy, a RENDEZŐI VÁLTOZAT  és a HÁTSÓÜLÉS című dalaikat.

2023 tavaszán turnéztak a Blahalouisianával, aminek a megkoronázása augusztusban volt a Budapest Parkban. 2024-ben a Lóci játszik előzenekaraként járták az ország klubjait, amelynek záróeseménye a KOBUCI Kertben volt. 2025-ben pedig az Aurevoir előzenekaraként turnéznak, de előtte még egy kisebb turné keretén belül elviszik az IMÁGÓ lemezt az ország több pontjába.

A Hűvös már számos hazai fesztiválon fellépett. 2024-ben többek között a Fishing On Orfű, a Művészetek Völgye Fesztivál, a SZIN és a Campus Fesztivál színpadán is láthatóak, hallhatóak voltak, de zenéltek már a Bánkitó Fesztivál, az Ördögkatlan Fesztivál és a Kolorádó Fesztivál közönségének is.

A zenekar jelenleg a 2025-ös slágerein dolgozik, amik EP formájában fognak megjelenni az év során.



HŰVÖS